2008. március 21., péntek

Gyémántkotta


Zuboly

"Nagyit látom, zsúp a hátonhuppan át a pusztaságon"



A Suhancos koncert után Zuboly volt a Gödörben. MC Busa azt mondta a hangolásnál miután még kért egy kicsit magából a kontrollba, hogy neki "gyémántkottán" sikerült a beállás.

Minden szempontból. A zenekar tagjai között egy palackban gyanús színű pálinka vándorolt már a hangolásnál, de ezen persze senki nem lepődik meg, aki volt már valaha zenei rendezvényen. Azon már bárki sokkal jobban elcsodálkozik, ha valaki, - esetünkben az együttes beatboxosa szájdobolás közben iszik méregerős pálinkát úgy, hogy közben nem esik ki a ritmusból. Ezt még Demjén Rózsi sem tudja megcsinálni. Mondjuk ő annyi hátrányból indul, hogy nem tud szájdobolni. Tudtommal.
MC Busa (mert ő volt hősünk) tud, és nagyon jól. És a fenti mondatokat kicsit sem rosszallóan írtam. Mert MC Busának bármilyen mennyiségű ital után is százszor jobban pörög a nyelve, mint egy normális abszinensnek, és az agya is rendben van, a szövegeket sem felejtette el (rögtönözni).
Nagyon szórakoztatóan nyomta mindenesetre. Persze a zenekarban nem csak ő. Rajta kívül Ágoston Béla, Benke Ágoston Félix, Hock Ernő alkotja ezt az ötletes, színes és legfőképpen mókás zenét játszó zenekart. Olyan volt, mintha rengeteget improvizáltak volna, de ezt nehéz megállapítani, mert csak egyszer láttuk őket. (Borsó szerint kétszer).

Muszáj megemlíteni Ágoston Béla hangszeres tudását (és habár nem muszáj megemlíteni, de úgyis kiderül az én hangszernévnemtudásom), mindenestre a csapat rangidőse úgy váltogatta a hangszereit, mint Andy Vajna a topmodell nőit; mint Fernando Alonso csapatait; mint VIII. Henrik a feleségeit; mint Steven Segal a színészi eszközeit. Szaxofonozott, énekelt és szerintem - dormbolt is. Hock Ernő végig jókedvűen nagybőgőzött, Benke Ágoston Félix pedig mintha Busa kisöccse lenne, és ha egyszer rájönnék, arra hogy mi az a láthatatlan, sípszerű hangot kiadó hangszere... nagyon boldog lennék.
Nagyjából a koncert feléig nagyon sokat nevettünk és nagyon élveztük is a zenét, de akkor valahogy kijött rajtunk a fáradtság, és nem nagyon bántuk, hogy vége. De ez nem az ő hibájuk. Ők összességében nagyon jó koncertet adtak, habár talán egy picit összeszedetlenek voltak.
A ruhatárból kifelé jövet a kávézó részlegen még belefutottunk Dj. Onoff partyjába. És bár nem sokat hallgattunk belőle, azért azt ennyi idő alatt is sikerült megállapítani, hogy szép sorban kevert tök gyémántkotta zenéket a táncolók legnagyobb örömére.
Mikor? 2008. március 21. 23:30- 1.30
Hol? Gödör
Kivel? Borsóval
Mennyit? 1900 Ft
Folyadék? 3 sör
Mennyire? 17 + 14 = 31

Nincsenek megjegyzések: