2009. december 31., csütörtök

Szilveszter

Hétnap és Hajnalpír moziban szilvesztereznek, a puha fotelekből nézik a vásznat, és az előtte zenélőt. Hunnia, szilveszter, 2009.

Előző nap felírták a nevüket egy sajtpapírra (már nem ők, hanem az övéket), bár, mint kiderül, a bejutással nincs gond, a tömeg nem nyomja szét a falakat, nem kell órákat sorban állni a mosdónál, mindössze a pultnál van egy kis tumultus, de ha ott nem lenne, az baj lenne. Hétnap azonnal a pulthoz megy, de Barbarot hamarabb szolgálják ki, pedig később jött. A felszolgálólány legalább annyira lelkes, mint egy punk, ha Anti Fitness Club koncertre kényszerítik, csak ő nem lázad, inkább látványosan szenved.
Ám a jegyekért cserébe italt ad, közben Hajnalpír fogast talál, van italuk, nincs kabátjuk, irány a moziterem, ahol már a Junkies játszik, méghozzá akusztikus verzióban, Barbaro Attila és Szekeres András ülnek a színpadon, velük szemben pedig a moziértő közönség süpped bele a kényelmes fotelekbe, és bakancsos lábaikkal dobolnak a szőnyegpadlón. A dalok pedig meglepően jól szólnak, néhányat pedig fel is ismer két, a Junkies –biográfiát azért nem kívülről fújó hősünk.
- Miattad iszom te állat! – mondja immár ismét fent a kávézóban Hétnap, megérkeztek már a haverok is, öten múlatják az időt, Roy hangol a színpadon, megállapítják, hogy a Hunnia azért nagyon jó hely, egy sziget, egy vadon, ahová még nem tört be semmi modern, elég kicsi ahhoz, hogy az emberek szeressék egymást ott és ne a pénz uralja az egészet.
Közel az éjfél, veszélyes zónához érnek, visszamennek A-ból B-be, és most B nem ismeretlen, hanem a moziterem. A színpadon már Hétnap névrokona, Nap, vagy Zselenszky, lírikus dalait mély csendben veszi tudomásul a közönség, köszönhetően az andalító dallamoknak, a lágy érzelmes szövegeknek és az alkohol álmosító hatásának. Hétnap megkérdi Janót, hogy mikor kezd, Janó kedvesen mondja, hogy mindjárt így megtöltik poharaikat és mennek előre a tizenévesek tengerébe, és egy fizikális valójában is létező tengerbe, vörösbor, fehérbor és sör kombinációja oldja fel a szőnyeg szürkeségét, a kárpit nem tudja beszívni, annyi van, megteszi ezt a közönség fenekén a nadrág.
Nem mintha ez lenne a lényeg, mert már szólnak is a dalok, közelről, de elviszenk a távolba, Zánkára meg a Zengőre, János pedig a színpadon nagyon él, néha a mellette felejtett székbe beül mellé valaki, egy tudományos-fantasztikus elméletekkel és nagykabáttal felruházott fizikusféle; egy satu részeg, annál jobban csak lelkes rajongó; meg fentről a jófej Roy, aki beszáll néhány dalba. Mintegy három óra zenélés után Janó közli, hogy szünet van, és mindjárt folytatja, Hajnalpírék pedig borfoltos feneküket egy moziszékbe helyezik, alkohol már nem játszik, üdítőre költenék a jegyeket, de ez bonyolultabb, mint gondolnák. Megjelenik néhány kósza lencsés tál, és a szesz áztatta gyomornak ez úgy esik, mint tavaszi zápor, a fűszere a lencsének remek, a szájban szétmállik, és nyugtatja a háborgó hasat, energiával tölti meg a fárdat sejteket és tán még endorfint is termel, legalábbis Hétnap meg mertne rá esküdni, vagy ha azt nem, hát fogadna rá a tippmixen.

(Elég hülye lezárás ez, tudom én, de hőseink teli hassal már szinte alszanak, ezután csak annyi történik már, hogy hirtelen ötlettől vezérelve hazaindulnak, fütyülnek a második felvonásra, az esőre, meg az éjszakai hatoson a tömegre, örülnek, hogy jár, ötre jár, hajnalodik, jól kezdődik az év, nekik.)

2009. szeptember 5., szombat

Four fathers

Hétnap és Hajnalpír egy sörpadról élvezi a borfesztivált, és nézi a Four Fathers koncertjét. Ráadásul Hétnap háttal, így is elég neki a tudat, hogy négy vajszínű öltönyt viselő férfi énekel Szécsi Páltól a Hungáriáig ismert nótákat - a felettébb jó hangulatban levő közönségnek, akiket folyton ünneplő tömegnek titulálnak.

- Én nem vagyok ünneplő tömeg – mondja is Hétnap a mellette ülő Medvének, aki nem érti, hogy melyik tagját kifogásolja a szintagmának, Hétnap válaszol rá, de Medve nem hallja a saját szavát sem.
Hangszer nélküli éneklést ígért a prospektus, de arról nem ejtett szót, hogy legalább annyira erős a szövegvonulat is, vagyis sokat beszélnek a számok között, hogy miről, azt fedje jótékony homály, mindenesetre bevonják a közönséget, legalábbis azt a részét, akik vevők erre. Hajnalpír és Hétnap nem vevők, hanem fogyasztók, méghozzá borfogyasztók, épp a rektori rosét kortyolgatják, csak úgy kísérő nélkül, míg a színpadon kíséret nélkül, a capella nyomja Boros Sándor, Mukli Gyula, Batki László meg Frech' Zoltán, ők az éneklő apák, épp a Lökd ide a bort című borfesztiválra igencsak passzoló átiratukat zengik, minthacsak az egész Honvéd férfikar jelen lenne, pedig csak ők azok, és még az utánuk következő Ferenczi György meg a Rackajam sem ment föl segíteni nekik.

Stílusról az ember nem vitatkozik, de az jelez valamit, ha egy koncerten túl hangosnak érzi a zenét, Hétnap is ezen megfontolásból üvölt oda Medvének, hogy:
- Nem lenne rossz ez a zene, ha egy kicsit halkabb lenne és úgy menne háttérnek – mire Medve, hozzáteszi, hogy:
- és mi meg vagy száz méterrel odébb lennénk.


Hol? Budafok, Oroszlános udvar
Mikor? 2009.09.05.
Mennyi? Ingyenes
Mennyit? 5-6 pohár bort
Mennyire? 7 + 16 =23 pont

2009. augusztus 11., kedd

Sziget 2009

Egy pici aktualitás, ha már hétnap és Hajnalpír hanyagolja mostanság a koncerteket, persze nem csoda, hiszen ők nem senkiháziak, hanem.
Álljon itt egy hatalmas Sziget reklám a youtube segítségével, Prodidzsáj, Plészbú.


Sziget 2009, hosszú verzió, HQ minőség:


2009. július 11., szombat

PASO koncert a Lánchíd Fesztiválon

Puha pázsitot tapos Hétnap és Hajnalpír lába, lábnyomuk elmúltával visszahajolnak a fűszálak, mint ahogyan kirúgja magát egy felhő is, miután egy repülőgép kettészeli.
Naplementét figyel Hétnap és Hajnalpír szeme, a Lánchíd szeli át a Dunát az alkonyfény sárgájában, az emberek csak azért nem nyüzsögnek, mert nincs helyük hová nyüzsögni, mindenki mellett áll valaki, akitől nem tud arrébb menni.
Gyors, ska ütemeket értelmez Hétnap és Hajnalpír füle, nem csoda, közvetlenül a hangfalnál állnak, lábuk alatt a puha pázsit helyett immár a kemény beton, szemük előtt a Budai vár és a Lánchíd helyett immár a színpad. Ez egy olyan koncert, ahol zenekarnak jut a szebb látvány, a közönség háttal a szépnek, arccal a PASO-nak.
Hétnap és Hajnalpír bőre lágy szellőt érez, finoman simogatja kissé megpirult karjukat, miközben a színpadon a dobos Lipi Brown kap tortát, minitüzijáték fokozza a látványt és az ünnepet. Nemsokkal arrébb igazi, feldíszítik az eget, végre minden ottlévő felemeli a fejét, és nézi a pillanat azonnalmúló szépségét. Hatalmas tepsikben sütött hagymáshús és saslik szagát szimatolja az orruk, szertehordja a szél a levegőben, felkapja a Lánchídon, a fabüfében, aztán szétszórja az embereknek a forgatagban, mint egy igazi gerillamarketinges.. Ing feszül Tony Ass testére, amint fújja a számukra kedves traktusokat, Hétnapnak is kedves, Hajnalpírnak is kedves, testük fáradt, picit fáznak, lábuk immár a Napfény utcát koptatja, mennek haza, és bár nem játszotta a PASO, Hétnap szája egy Lou Reed számot dúdol.

Hol? Budapest, Lánchíd
Mikor? 2009.06.11.
Mennyi? ingyenes
Mennyit? semennyit
Mennyire? nagyon

2009. június 5., péntek

Kopaszon a PASO-n

PASO-n először 2006 szilveszterén volt Hétnap és Hajnalpír, azóta sok víz lefolyt már a Niagarain.

Az Irie Maffia koncert után Hétnap, Hajnalpír, Ágó és Gabi majdnem elétál a Gödörig, de mivel útközben is van néhány Toi-toi, nem baktattak el egészen addig. (Egyébként nagy fejlődés a tavalyi fesztiváloz képest, hogy ezúttal a Szabadság téren is felállítottak néhány mobilvécét). Mire visszaérünk, már csak némi szomjoltót tudnak venni és Lipi Brown már veszi is a kezébe a dobverőt és üti az első szám traktusait. Játszanak néhány új számot is és előkerülnek a repertoárból a régebbi, magyar szövegű dalok, majd a koncert csúcspontján a színpadra lép MC Kemon és MC Busa is, rögtönöznek egy kicsit, a legviccesebb, mikor Busa leveszi a sapkáját és aztén enkli, hogy kopaszon a PASO-n, a zenekari tagok meg vigyorognak, mint mindig, mindenki táncol.
Nem a Gagarin az utolsó szám, de erre van a legnagyobb örjöngés, Ágóék maradnak lötyögni a csendesdiszkóban, Hajnalpír és Hétnap pedig zötyögnek a hangosmetróban haza.


Hol? Budapest, Szabadság tér
Mikor? 2009.06.05.
Mennyi? ingyenes
Mennyit? 2 sör
Mennyire? 36,5 pont

Belvárosi Fesztivál 2009 - Irie Maffia

Irie Maffia koncert készülődik ismét, ezúttal Budapesten a Szabadság téren a Belvárosi fesztivál egyik rendezvényként.

Hétnap és Hajnalpír is ott áll a színpad előtt, bár pár napja látták már a bandát, de nem ők az egyetlenek, akik a Pannónia Fesztivál után most is kíváncsiak rájuk, erről árulkodik a sok piros karszalag meg az elmaradhatatlan kék elefánt.
A műsor nagyban hasonló a pár nappal ezelőttihez, és a gitárosnak megint gyereke született (ki nem tudja?) és hasonlók, és bár Hajnalpír és Hétnap is úgy gondolja, hogy nem jó túl gyakran megnézni egy zenekart, most még annyira új a rajongás, hogy ezúttal ez nem jelentett gondot. A fesztivál átlagéletkora sem, bár olyan volt, mintha egy egész általános iskola meg egy gimi egyszerre, ide jött volna osztálykirándulásra. Egyszerre tomboltak, mikor bejelentették, hogy MC Columbo ma 25 éves.
Ezek mellett még egy ünnepelnivaló volt, hogy MC Kemon visszatért Magyarországra, így jópár számnál a színpadon termett és MC Busa mikrofonját kölcsönvéve csinálta a hangulatot. Apropó MC Busa. Fekere selymes adidas melegítőjében, kötött sapkájában, utánozhatatlan mozgásásval kezd ikonná válni Hajanlpírék szemében, Senával lejtett erotikus táncuk a
Ezt már Ágó meg Gabi is velünk figyelte, mivel Ágó kiszúrta Hajnalpír rózsaszín fejpántját, meg előttünk a kék elefántot, amint az állat DJ. Future ritmusait követi. KRSA nem vállalta a megmérettetést, később a tegnapi bulival magyarázza, de a dal így is üt, aztán a végén a szervezők kérésének ellenére eljátrzsották a Baszd fel a kéket című opuszukat. Megint egy jó Irie Maffia koncert.

Hol? Budapest, Szabadság tér
Mikor? 2009.06.05.
Mennyit? 1 fél laposüvegnyi jager
Mennyi? ingyenes
Mennyire? 34,5 pont

2009. május 31., vasárnap

Pannónia fesztivál – Relatív 2. nap

Mai fejezetünk nem néz vissza a múltba, hanem a jelenben marad, hőseink Félóra koncerttel melegítenek, aztán megnézik az Anti Fitness Club és a punkok randevúját, majd álmos HS7 és PUF koncert nézésbe kezdenek. Közben elhatározzák, hogy mégsem mennek haza, hanem ottalszanak, és a Belgát már a sátorból hallgatják, nem szólva a NEO-ról, mert azon úgy alszanak, mint a sír, kivéve Hétnapot, aki majdnem sír.

Fél kilenckor már kászálódik ki a sátorból Hétnap és Hajnalpír, Ágó még szunnyad egy kicsit, szunnyadoznak rajta a tegnapi sebek is, és neki rágóval vissza kell majd nemsokára ragasztani a karszlagját, de a két hábetűs elpörög a tojtojokig és aztán fogat is mosnak, ami nem kis szó lévén igénytelen fesztiválozókról beszélünk. Hétnap azonnali gyors sörfogyasztásba kezd, lévén 12:00 után már egy csepp alkohol sem mehet le a tokán.
- Dél után én már semmit nem iszok és akkor nyugodt szívvel vezethetek és vihetlek titeket is haza – mondja eltökélten Hajnalpírnek és Ágónak, a lakókocsiba települt kisbolt előtti sorban állva, és akkor ezt még mindhárman így is hiszik. Reggeliznek éppen amúgy egy kerti padnál a Nagyszínpad előtti téren, kiflit, medvesajtot, és isznak is, ki-ki, mit-mit, a közös bennük csak annyi, hogy a punkok mindenből tarhálnak, de ők semmiből se adnak, mert az elvek erősek és csak akkor dőlnek be, ha egy punklány tarhál sört, mert akkor az eredményes lehet. Lebontják a gardróbsátrat, lévén az már felesleges, gondolják, - rosszul. Mert végülis valaki úgydönt, hogymiértne mégegy éjszaka itt, nem kerül az semmibe, és inni is lehet. Ha pedig lehet, akkor meg kell is, és fél 3 van hirtelen, színpadon a Félóra, gyerekek gitárral, élükön egy megasztáros, állítja Ágó. Jól vagyunk, mondjuk angolul egy angol kérdésre, a Riddim Colony magyar énekesét viszi a raggae hév, ennél több jót nem látnak benne, pontjaik beszélnek helyettük csak.
Leülnek a pallóra, épp eléjük tolat egy kisbusz, kiszáll belőle az Anti Fitness Club (AFC), olyan, mintha bekapcsolták volna a tévét, van műsor, őket nézik mindhárman, ahogy cigiznek, megdizájnolt ruhájukban, a háttérzenét valami rockzenekar szolgáltatja. Aztán máshol kolbászolnak (lángosoznak), de visszatérnek belepillantani az emósok műsorába, magukfajta mégiscsak keveset lát ilyet, nem is gondolják mennyire. A programban ugyanis a Prosectura következik a AFC után, és ez utóbbi együttes nagyszámú rajongótábora már most az első sorokban tombol, feltartott középső ujjal. Páran nem érik be ennyivel, dobálni is kezdik a srácokat, akikről Hétnap sosem gondolta volna, hogy egyszer szimpatikusabbak lesznek valakiknél, de azoknál a dobáló, utálkozó punkoknál, akiket épp vezetnek ki a biztonsági őrök, azoknál mégiscsak rokonszenvesebbek. Később visszaszivárognak a punkok, de ezt már nem látják, ekkor újabb fröccsmunícióval a kezükben a HS7-et nézik a nagyszínpadon, de az valahogy olyan sótlan mint egy zabkása, olyan sima, mint egy Nadal- Federer meccs, olyan semleges mint a dativus nem a német nyelvben. Nehéz megmondani, mi a baj vele, nekik nem tetszik annyira, pedig sok jó számot ismernek tőlük, de most nem jön be, talán majd máskor.
Más korban lépett először színpadra a Pál utcai fiúk, más században, más rendszerben és még mindig itt vannak még arra mennek a villamosok is, amerre Lecsónak menni kell. Hajnalpírnak is menni kell még fröccsért, ma álmosabb a buli, de Péterfy Bori merész színpadi öltözetét azért egy másodpercre mindenki megcsodálja, ha nem is sokáig, mert a Nagyszínpadon már hangol a Quimby, ők azt tudvalevőleg sokat szoktak. Becsülettel lenyomják a koncertet, a közönség meg becsülettel meghallgatja őket, Hétnap lábaiból fogy az erő, lelkéből a kitartás, a sátorra gondol, polifómra, hálózsákra, gyapjútakaróra.
Lefekszenek aludni, pedig csak akkor kezd a Belga, Hétnap felkel a sátorban, a hasa fáj, a lelke nyűgös, a szája kiszáradt, elmegy vizet szerezni, mintha a sivatagban lenne, benyit az összes konténer ajtaján, de mindegyik zárva van, valamiért bemegy a konténerek mögé, maga sem tudja, miért, talán csak mert nem meri feladni, annyira szomjas és meglát egy kék kutat, egy szerelmespár támaszkodik rajta, Hétnap megnyomja a kút nyomóját, a pár szétrebben, a víz csobog, a Pannónia fesztivál pedig véget ér.




Riddim Colony 11+12 = 23 pont


Pál utcai fiúk 17+17 = 34 pont


Quimby 17 +16 = 33 pont


2009. május 30., szombat

Pannónia fesztivál 2009 – Relatív első nap

„Kezeket fel az égbe szépen,mind a 19 megyében.”


Mai fejezetünk retrospektív, visszanéz kicsit a múltba, 2007-be. Bizony, Hétnap és Hajnalpír ott voltak már ez elsőn is, az első Pannónia Fesztiválon, Isaszegen, amikor még ingyenes volt. Ma sem drága (2100 Ft a bérlet), de már Várpalotán van. Hétnap és Hajnalpír hozott magával még egy embert, hárman áznak, miközben építik a sátrat, a harmadik ember Ágó. Mire felépül a sátor az eső is eláll, nem azért mert olyan sokáig építették, hanem.
Már süt a nap, amikor elfogy a laposüvegből a hozott anyag, a Nagyszínpadon már hangol a Kaukázus. Ez a harmadik nap a fesztiválon, hőseinknek az első, így van ez, minden relatív: aki későn jön, annak a hármadik az első, és annak sátorhelye se marad, gondolhatnánk, de borul az elmélet, (és az idő) mert marad, méghozzá az erdőben, a legjobb helyen.


Fröccs van hőseink kétharmadánál, a maradék meg sört (300 Ft) szorongat, Hétnap karmában a malátaital, rossz a sör karmája, a pohár karimájára tapad szája. Kezdő kartográfusként térképezik fel a terepet, még a nap is kisütöt, színpad három van, abból kettő sátor, egy meg a Nagy. Azon játszik épp a Kaukázus, pörögnek a dobok, zúznak a gitárok, mozognak az emberek. Környezettudatos zenekar egy amúgy nagyon nem környezettudatos rendezvényen egy antiglobalista szervezet a Vodafone nagyszínpadon, - manapság ezt csak így lehet csinálni, a zene jó és ez a lényeg, az üzenet megvan, és midenki kívülről tudja a szövegeket, és a Borzot is játszák, ez a legnagyobb öröme e koncerten Hétnapnak. Egy óra után levezénylik őket a színpadról, következik a Cadaveres, mondja a műsorközlő, már akinek, mondja Hajnalpír, nekik más terveik vannak, rejtvényt fejtenek és lángost esznek, még akkor is eszik, amikor a színpadon már a Hobo Blues Band zenél, a legendás felállásban, állítólag sokakat ez meghat, de hőseink még fiatalok, Hobo meg Póka Egon nekik messziről is tökéletesen jó, és közelről sem érzékenyednének el a sok szőrös arc láttán. Nem érzékenyül el a Belmondo énekese sem, mivel ők következnek a Borsodi Malátabárban, de Hobo a Nagyszínpadról mindenkit túlüvölt, így nem kezdenek, csak lenyomják a Himnusz zenéjére a Hullapelyhest és fordítva, az értő közönség legnagyobb ovációjára, mindenki próbálja ki otthon, vicces, csak figyelni kell.
Figyelni kell a visszajáróra is, meg az órára is, lassan 22:30, a sátorban a Vad Fruttik játszik, Hétnap és Hajnalpír tavaly már látta őket a Hegyalja Fesztiválon, akkor jóval kevesebben nézték őket, mint most, habár ebben az is közrejátszhatott, hogy a zenekar várpalotai. A sátorban oxigén kivételével minden volt, a padló hullámzott a közönséggel, a számokat az emberek övöltik és a hangulat mindent visz, a számok meg ezek nélkül is jók, csöppet sem bánják hát, hogy a Magashegyit elmulasztották, de nem ám, csöppet sem, fejüket a Nagyszínpad felé fordítják, már muzsikál is a 30Y, nincsen itt megállás, pörgés van, meg jellegzetes mozdulatok az énekestől, aki megjegyzi, hogy sosem volt olyan kemény a zenekar mint a hidegben csápoló, a közeli benzinkúton bakancsot szárító fesztiválközönség és valóban, de a legkeményebb a kék elefánt, aki minden koncerten az első sorokban mozog, gazdája feltartott kezében.
Hatásos nagyszínpados koncert, sok régi számmal, és lendülettel, de ez is véget ér és már következik is az Irie Maffia, amit Hajnalpír és Hétnap még sosem látott előtte, persze Ágó se, és most együtt nézik hárman. Újoncok. Ugyanott ahol néhány órája a Vad Fruttikra, most MC Busára és társaira nyomják, fergeteges a zene, és Busapista mindig plusz egy pont, egy szép kerek pont, teli torokból üvöltik, hogy „Everybody hey” ahelyett, hogy „Hands in the air”, újoncok, mondom.
A The Moog van a színpadon, belenéz a hármas, de semmi extrát nem lát, gyenge britpopnak tűnik nekik, és nem sokan vannak, akik figyelik a produkciót, inkább ők is esznek valamit és benéznek még a sátorba, ahol Tesco Diszko van, és az Irie Maffia és indulni készül haza, jobbnál jobb számok szólnak, de az óra már hármat üt, a sátorra harmat borul, a lefekvés ideje közeleg, az éjszaka szép lesz és mindannyian jól fognak aludni, fáradtan, mélyen, csendben az buckás, lejtős talajra épített neonsárga sátorban.


Kaukázus 20+ 17 =37 pont

Vad Fruttik 20,5 + 21 = 41,5 pont

30Y 19+18 = 37 pont

Irie Maffia = 40,5 pont

2009. május 9., szombat

Romano Drom




Hol? Gödör, Balkanbeats

Mikor? 2009.05.09.

Mennyi? ingyenes

Mennyit? fröccs, 2 sör

Mennyire? 16 + 14 pont = 30

Pál utcai fiúk

Hol? EU utcafesztivál
Mikor? 2009. 05.09. 20:30-22:00
Mennyi? ingyenes
Mennyit? fröccs, 1 sör
Mennyire? 19 + 20,5 = 40,5 pont

Zuboly

Hétnap és Hajnalpír friss és üde, előttük a másfél literes palackban otthon bekevert fröccs, vasas gyógyvíznek hihetnénk akár, ha figyelmen kívül hagynánk a helyszínt és a körülményeket.
A helyszín a belváros, az Erzsébet tér a körülmények pedig maradjanak jótékony homályban, nem mintha köd lenne, nyár van a tavaszban, Hétnap és Hajnalpír pedig lehuppan a fűbe, ölükben a már említett palack. Tekintetük a színpadra szegeződik, Rákóczi Ferenc konferálja fel a Zubolyt. - A Zuboly magyar eredetű férfinév, Arany János névalkotása. – okoskodik Hétnap, mindenki ellenőrizheti a wikipédián, ő is ott találta. EU-s utcafesztivál van, pólót osztogatak, aztán színpadra lép Ágoston Béla, de hol van Busa? Hétnap és Hajnalpír kiakad, mert MC Busa olyan szerves része a Zubolynak, mint Forma 1-es autónak a diffúzorr. Vagy a kipörgésgátló. Vagy olyanabb.
Busa helyett van 4 másik tag, egy széphangú lány, valamilyen Flóra, egy Szarvas Dávid nevű szájdobos főhelyettes, egy felkötött kezű rapper Dj és nemrapper Dj, nevüket szintén feledje jótékony homály, mert Hétnap és Hajnalpír memóriája sincs a csúcson, talán ha mégis vasas gyógyvíz van abban a palackban, akkor megjegyzik. Először percekig elégedetlenkednek, de aztán mégiscsak elragadja őket a zenei humor (vagy: humoros zene), a lány németül rappel, hihetetlen az egész, hihetetlenül jó. Játszanak sok új számot, állítólag ősszel jön az új lemez, ők állítják. Hétnap rutinos szaglószervét erős cannabis-szag csapja meg, Hajnalpír hátratekint, egy fiatal nő az, mellette babakocsi, benne gyerek (a babakocsiban). Nem hiszik el, amit látnak, Hétnap reménykedik benne, hogy eukaliptuszos gyógycigi, de Hajnalpír látja hogy nem az, mikor sodorja a következőt. Közben sír a gyerek, magához veszi. Fura, beteg idill.
Ágoston Béla persze zet nem látja, ő végig vigyorog, a közönség örül, nagyon jó a koncert, egyvalaki várja csak, hogy vége legyen, Rákóczi márt ott toporog a lépcsőn, kezében a sok okos EU-s kérdés, menne már a reflektorfénybe, nem sokat kell várnia, csak egy számot – igaz az van vagy 10 perces.


Hol? EU utcafesztivál, Budapest, Erzsébet tér
Mikor? 2009. 05.09 17:30-19:00
Mennyi? ingyenes
Mennyit? házi fröcsöt, sokat
Mennyire? 19+ 19 = 38 pont

2009. április 22., szerda

Pál utcai fiúk

Több szem többet lát, hátha még nem is ugyanarra néznek, akkor meg szinte mindent. Hajnalpír az első sorban Lecsóról tud meg mindent, a Hétnap pedig hátul egy asztalnál, előtte poharak zavarják a kilátást, de a hangulatot azt megfogja, mint a Sopronit, ha inni akar.
Kicsit korábban két hősünk még együtt ült ama bizonyos asztalnál és tanúi voltak a zöldpardonos munkaerőkiképzésnek, gyertek, ezt írjátok alá, 390 forintot kérek, oké, öltözzetek át aztán kezdhetitek a munkát, kaja az nincs, ti csak hatórások vagytok, kaja csak a nyolcórásoknak jár. Diákmunka 2009, felgyorsult a világ.
Néhány perc múlva már jár is körbe az egyik diák, elkéri a poharukat, hadd dobja ki. Dorkáékra várnak, mert Dorkáék meg valaki mást várnak, mindenki vár valamire. Hímnemű hősünk már a vécére, Ági mama üzemelteti, „Szervusz, kedves!” – így fogadják, ő nem tudja, hogy erre mit illek, odadob egy sziát meg egy huszast. Később bőkezűbb lesz, attól függ, mi akad a kezébe.
Dorkáék megjönnek és kettéválnak az elválaszthatatlanok, rövid ideig csak, már sötét van, de hideg az nincs egy pólóban sem, a hangulatot nehezen tudja visszaadni a Hétnap, olyan, amit a fesztiválokban is szeret, inni a sört műanyagpohárból, hallgatni a zenét, beszélni sok hülyeséget. Sok szám jön az új lemezről, a Pál utcai fiúk újra fent vannak, pár csendesebb év után, Lecsó kicsit összegabalyodott – ezt már a lányok mesélik, Balázs megkérdezte tőle koncert közben, hogy menni fog-e, de ment és Anikó meg szégyenlősen állt a színpadon megint, haladunk ki a helyről, mert a többiek mennének, A. kezében szinte tele még a borospohár, tartalma egyre csökken, a villamoson és a buszon el is fogy, ahogy az erő is, mire felérnek a negyedikre, mert ott laknak bizony, Hajnalpír PUF-ot dúdol, úgy alszik el.

Mikor? 2009. 04. 22
Hol? Zöld Pardon
Mennyit? 4 Soproni
Mennyi? 300 Ft
Mennyire? 19 + 18 = 37 pont

2009. április 4., szombat

Arról, hogy milyen egy jó koncert

Hooligans

Arról, hogy milyen egy jó koncert, megoszlanak a vélemények, de abban egyetérthetünk, hogy nem mindig a zene a lényeg. Ezen az áprilisi koncerten mindenesetre nem teljesen a mi szájunk íze szerinti volt a zene és mégis az egyik legemlékezetesebb lesz egy jó darabig. Pedig nem mentünk előre a szeletelőbe, nem volt fergeteges a hangzás sem, és még pihentek sem voltunk. Hanem. Akkor mitől volt jó, kérdezem, Hajnalpírt, de költői kérdés ez, pedig nem is vagyok költő. Gyorsan válaszolok is a saját kérdésemre.
- Mert Kaposváron voltunk, egy élményekben gazdag nap után, mert hangulatos volt a főtéren, mert meglepetés volt, nem készültünk rá, hogy milyen jó lesz, mert nem aggódtunk a holnap miatt, mert semmi miatt nem aggódtunk. 200 km-re voltunk mindentől, ami miatt aggódni kellene, nem nagy távolság, mégis az volt. Romantikus hosszúhétvégén élveztük az élőzenét, összeölelkeztünk, nevettünk a mellettünklevőn, aki nagy lelkesen énekelt végig minden számot és végül nem érdemtelenül kaparintotta meg a nézők közé kidobott dobverőt relikviaként. Nevettünk a félmeztelen Csipán, a nyakkendőben doboló Endin, és magunkon is, hogy itt vagyunk Kaposváron.
Hajnalpír csak mosolyog kissé pátoszos monológomon és hozzáteszi, hogy az üdülési csekk ajándék volt, a koncert ingyenes, de az élmény megfizethetetlen. Kétségtelen, hogy így frappánsabb.

Hol: Kaposvár, főtér
Mikor: 2009.04.04
Mennyit? 1 ásványvíz (szénsavas)
Mennyi? ingyen
Mennyire: 19+15 =34

2009. március 22., vasárnap

Életem legrosszabb Kaukázus de legjobb Illuzió koncertje

Fekete-fehér képernyőn keresztük nézi a biztonsági őr, ahogyan böngésszük a bejáratra kiragasztott programot. Tényleg ingyenes úgyhogy benyitok, mögöttem Hajnalpír, mert az illem mindenek felett. Lemegyünk a lépcsőn, a biztonsági őr leveszi a szemét a képernyőn rólunk és ránk szegezi immáron élőben és visszaköszön.
Körbejárunk a labirintusban, leadjuk a kabátunkat és a koktélpulthoz szambázunk, mert 5-től 9-ig minden koktél 500 Ft, és nagyon sokféle koktél van. Elsőre Hajnalpír választ egy Pancho Villát azt hiszem, én pedig egy Caribian Long Isand Ice Tea-t - azt hiszem.
Kevesen vannak és vicces a hely, egyszer voltunk még csak itt, de akkor még nem így hívták. Minden asztalon ott virít a 'Foglalt' tábla, de leülünk.
Nemsokára kezd az Illúzió, és kezd nőni a tömeg is, de a kettő nincs összefüggésben, mert mindenki a pultnál sorakozik, nem pedig a színpadnál. Mi is beállunk mégegyszer, illetve Hajnalpír. Én, Hétnap ottmaradok Krisztiékkel és hallgatjuk az Illúziót. Nem rossz a zene, sőt inkább tetszik mint nem, új zenekar lévén elkerülhetetlen a hasonlítgatás, szóval quimbys behatásokat hallok és vadfruttikos éneket meg témákat. Mivel mindkettőt szeretem, normális, hogy ez is tetszik. A színpadi megjelenésről kevesebbet tudok szólni, mivel akik nem fértek el a pultnál, beszorultak a koncertterembe, és elállták az utat a kilátás elől.


Hajnalpír visszaért az előzenekar végére, és kicsit megpihent az asztalnál, aztán a mosdóba ment, vagyis inkább verekedte magát, addigra ugyanis a népsűrűség elérte azt a határt, amikor nem lehet haladni anélkül, hogy ne simulnál rá mindenkire. Már ülni sem lehet, mert folyamatosan ránk esik mindenki, vagy odaönt valamit. Elhatározzuk, hogy bemegyünk az első sorba, úgyis itt is akkora a lökdösődés, mint más koncerten legelöl, de el sem tudtuk akkor még képzelni, mi van az első sorokban. De legalább látunk valamit, dinamikusan, pontosan zenél a kauk, és mi meg látjuk, mekkora népszerűségre tettek szert - elsősorban a fiatalok körében. Négy-öst zsámot nézünk csak elölről, néhány pillanat eksztázis után ugyanis már jobban idegesít annál a levegőtlenség és az agresszív lökdösődés, minthogy megérné a látvány. Szaladunk a kabatunkért, közben Hajnalpír beszalad a mosdóba én meg várnám, de egy biztonságiőr szigorúan megtiltja, mert a folyosón nem lehet állni, csak haladni.
Azóta sem értem, mért nem.


Hol? Morrisons 2
Mikor? 2009.02.17
Mennyiért? ingyen
Mennyit? 1 Mai Tai, 1 Caribian Ice Tea és 2 pohár sör
Mennyire: 11 +16 =27