2008. november 6., csütörtök

Kafkaz a Hunniában

Mindennek ára van. A barátságos helynek az az ára, hogy nem lehet nagy. Mert, ami nagy, ott tömeg van, a tömeg viszont nem barátságos. A Hunnia barátságos és kicsi, de ennek az az ára, hogy kevés az ülőhely. Hogy mégis le lehessen ülni, annak az az ára, hogy korán kell menni. (Meg 1000 forint, de az lefogyasztható.)

Hétnap és Hajnalpír ezúttal korán érkezik, válogathatnak is, asztal ugyan már nincs, de két szék igen, az is valami. A főszereplő már ott fészkelődik, a nézők nem tudnak elég korán jönni. Úgy volt, hogy Lecsó lesz János vendége, de lebetegedett szegény Gábor.

Így vendégművész nélkül a már látott, kétfelvonásos Kardos-Horváth János est következik, gondolja Hétnap, nem is alaptalanul, de az említett énekes nem rutinszerűen penget, nem tűnik kiégett vén rókának a sok koncert ellenére; üde, friss, ahogy ő mondja az MR2 egyik spotjában. Hétnapnak hiányoztak a hajdanvolt hosszú monológjai, de kárpótolják a csak Kafkaz esteken hallható régi számok. A Kikelet/Öregem meg a Rézcső himnuszos megoldása magában is megérné az estet, meg a rozé meg az arany fácán, de van még vagy 3 órányi tábortüzes hangulatú, tapsolós, együtt éneklős harmónia kiegészítésként és pár vicces újdonság, például a Székelyszerető című ópusz. (Taszer.)
KHJ-nak nincs dalsorrendendje erre az estére, ezzel nagyobb szabadságot enged meg magának és a közönségnek. Hallgat a bekiabálásokra (éljen a zenekar!) és elfelejt néhány sort a szövegekből, ami megerősíti Hétnap elkézelését, hogy Kardos Horváth János igazi előadó lett, előkelő helyen áll a magyar könnyűzenei színpadokon mozgók sorában. Most ül és nem mozog, csak a szája. Hétnap sem sokat mozog, csak a pultig, mert a fácán itt nem repül, csak lecsúszik.

(Zárójeles, kisbetűs, okoskodó megjegyzés: habár KHJ-t nem tekinthetjük és nem is tekintjük egy korszakos zseninek, pláne, mert a zsenik ideje lejárt: azért egy eredeti arc, aki szerepében a mai kor Ady Endréje vagy Móricz Zsigmondja, csak száz évet változott a világ; változnak a szerepek is. Mindenesetre ott ül egy kávézóban, nyitott és véleményt formál, akadnak tisztelői, lelkes, vannak céljai, és van benne egy enyhe vátesztudat is, szóval tudja mit akar.)

Mi is tudjuk: hazamenni. Vége lett a koncertnek.

Mert a magas pozíciónak is ára van, idegeskedés és az ebből következő fáradtság. Így Hétnap és Hajnalpír rossz hangulatban sétáltnak el az Üllői útig és várják metsző hidegben az éjszakai buszt (hiába közel a melegbár), ami nagysokára begördült, tele van - ellenőrrel, mindennek ára van, de nekik bérletünk.


Hol? Hunnia Kávézó
Mikor? 2008. 11.06
Kivel? Borival
Mennyi? 1000, lefogyasztaható
Mennyit? 2 Zlaty Blazant
Mennyire? 17 + 16 =33