2009. szeptember 5., szombat

Four fathers

Hétnap és Hajnalpír egy sörpadról élvezi a borfesztivált, és nézi a Four Fathers koncertjét. Ráadásul Hétnap háttal, így is elég neki a tudat, hogy négy vajszínű öltönyt viselő férfi énekel Szécsi Páltól a Hungáriáig ismert nótákat - a felettébb jó hangulatban levő közönségnek, akiket folyton ünneplő tömegnek titulálnak.

- Én nem vagyok ünneplő tömeg – mondja is Hétnap a mellette ülő Medvének, aki nem érti, hogy melyik tagját kifogásolja a szintagmának, Hétnap válaszol rá, de Medve nem hallja a saját szavát sem.
Hangszer nélküli éneklést ígért a prospektus, de arról nem ejtett szót, hogy legalább annyira erős a szövegvonulat is, vagyis sokat beszélnek a számok között, hogy miről, azt fedje jótékony homály, mindenesetre bevonják a közönséget, legalábbis azt a részét, akik vevők erre. Hajnalpír és Hétnap nem vevők, hanem fogyasztók, méghozzá borfogyasztók, épp a rektori rosét kortyolgatják, csak úgy kísérő nélkül, míg a színpadon kíséret nélkül, a capella nyomja Boros Sándor, Mukli Gyula, Batki László meg Frech' Zoltán, ők az éneklő apák, épp a Lökd ide a bort című borfesztiválra igencsak passzoló átiratukat zengik, minthacsak az egész Honvéd férfikar jelen lenne, pedig csak ők azok, és még az utánuk következő Ferenczi György meg a Rackajam sem ment föl segíteni nekik.

Stílusról az ember nem vitatkozik, de az jelez valamit, ha egy koncerten túl hangosnak érzi a zenét, Hétnap is ezen megfontolásból üvölt oda Medvének, hogy:
- Nem lenne rossz ez a zene, ha egy kicsit halkabb lenne és úgy menne háttérnek – mire Medve, hozzáteszi, hogy:
- és mi meg vagy száz méterrel odébb lennénk.


Hol? Budafok, Oroszlános udvar
Mikor? 2009.09.05.
Mennyi? Ingyenes
Mennyit? 5-6 pohár bort
Mennyire? 7 + 16 =23 pont